Az MTI tudósítása a hivatal átadásáról
Sólyom László "láthatatlan elnökként" az új államfő mellett áll
Sólyom László leköszönő köztársasági elnök csütörtök délután, mikor hivatalosan is átadta hivatalát Schmitt Pál új államfőnek kiemelte, "láthatatlan elnökként" mindig mellette áll. Schmitt Pál közölte, igényt tart az együttműködésükre.
A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához.
Úgy fogalmazott: magától értetődik, hogy minden elnök szeretne új fejezetet kezdeni, "azonban ne felejtse el, hogy mindnyájan ugyanazt a könyvet írjuk".
Kiemelte: "láthatatlan elnökként" mindig Schmitt Pál mellett áll, "amikor csak az Ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erősíteni".
Schmitt Pál fennkölt pillanatnak nevezte, hogy átveheti a nemzet képviseletét és a demokrácia őrzését.
Hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy elődje nyomdokába léphessen, aki, mint fogalmazott, magasra tette a mércét.
A pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál úgy fogalmazott: igyekszik Sólyom László útmutatásai szerint dolgozni, mint kiemelte, "jottányit" sem fog engedni az alkotmány által ráruházott felelősségéből.
Beszélt arról is, hogy köztársasági elnökként neki is lesznek külön vállalásai, mint ahogy Sólyom László szívén viselte a környezet védelmét és a nemzet egységesítését.
Hozzátette: számít Sólyom László személyes tanácsaira és igényt tart az együttműködésükre.
Az elnöki hivatal átadás-átvétele azóta zajlik, hogy az Országgyűlés június 29-én megválasztotta a Fidesz-KDNP jelöltjét Schmitt Pált köztársasági elnöknek.
Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője még hétfőn az MTI-nek elmondta: Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét.
Schmitt Pál augusztus hatodikán lép hivatalába ünnepélyes keretek között; az egyórásra tervezett ünnepségen az új államfő is beszédet mond majd.